Mini Quantum

A Mini Quantum testelemző készülék működési elve

Működésének elvi alapját az képezi, hogy az Univerzumban minden létező dolog rezeg. Az élő sejtek is ezt teszik, de mivel pozitív és negatív töltéssel egyaránt rendelkeznek, a rezgés következtében rájuk jellemző elektromágneses erőteret hoznak létre – kommunikációjuk eszközét!

Ennek segítségével kommunikálnak egymással, és a minden egyes élő szervezetre egyedileg jellemző holografikus mintát követve építik fel az öt érzékszervvel érzékelhető fizikai testet.

Az élő szervezet energo-informatikai irányító központjai a távol keleti gyógyászatban több ezer éve ismert csakrák, a nem materializálódott meridiánokon keresztül állnak kapcsolatban a megfelelő materiális szervekkel.

A forrásinformációt a Mini Quantum érzékelőére helyezett tenyéren áthaladó meridiánok szolgáltatják. A komplikált élő szervezet rezgésmintáinak alapján a készülék tudományos becsléssel leképezi a vizsgált személy koherenciájának (belső összetartásának) pillanatnyi fokát, amely megmutatja, hogy a mérés pillanataiban milyen az állapota.

Habár a gyártó nyilatkozata szerint a készülék nem alkalmas orvosi diagnózisra, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy az ismétlődő mérések ugyanazt a tendenciát mutatják, a mérések között bekövetkezett változások detektálása mellett.

Vagyis a Mini Quantum mérés korrekt, tudományos becslésen alapuló mérési módszerével rendkívül hasznos információkat szolgáltat a terapeuta részére.

Figyelmeztetés!

A Mini Quantum Biorezonanciás készülék nem orvosi berendezés, hanem egy, a biorezonancia elve szerint működő wellness készülék! A szervezet komfortérzetét elősegítő, a gyógykezeléseket kiegészítő, de semmiképp nem helyettesítő eszköz! Amennyiben orvosi kezelés alatt áll vagy gyógyszert szed, a használatot illetően kérje orvosa, vagy természetgyógyásza tanácsát! Amennyiben a készüléket valamely betegség kezelésére kívánja használni, forduljon szakemberhez!